Mi a jó a könnyen hordozható laptopokban?

Olyan Acer vagy Dell laptop után kutatsz, amelyet könnyű hordozni, és emellett hosszú ideig képes megfelelően kiszolgálni? Szerencsére nem kell olyan sokat keresgélned, ugyanis mindkét gyártó rendelkezik ilyen modellekkel. Annak érdekében, hogy ne olyan nehéz elkezdened a keresgélést, rögtön kiválasztottunk egy-egy notebookot mindkét gyártótól, amelyet semmiképp nem érdemes figyelmen kívül hagynod.

Acer laptop gyanánt az igencsak közkedvelt Aspire S7-et választottuk, míg a Dell indulója az XPS 13. Bármelyik készüléket is veszed kézbe, rögtön egyértelművé válik, hogy minőségi ultrabookokkal van dolgod: az Aspire S7 külső, fényes felületét a leginkább elterjedt Gorilla Glass védi, míg az XPS 13 csinos alumínium fedéllel és szénszálas alvázkerettel rendelkezik. Az anyaghasználatnak köszönhetően mindkét gép meglehetősen strapabíró, így nem kell őket túlságosan félteni az utazás során. Ugyan az XPS 13 felülete kevésbé hajlékony, mint az Acer laptopja, emellett az utóbbi dizájnja valamennyivel elegánsabb is, anyaghasználat terén egyiknek sincs szégyellni valója.

DELL cps 13 laptop

Ugyanez elmondható a billentyűzetről és az érintőpanelről is: a gombokat a háttérvilágításnak hála könnyű megtalálni a sötétben, elrendezésük pedig már az első pillanatól fogva megfelelő, így kényelmes őket használni. Az érintőpanelek üveggel vannak bevonva, és rendkívül reszponzívak, emellett természetesen kattinthatóak is bármelyik ponton. Kényelem és pontosság szempontjából a Dell laptopja viszi a prímet, ugyanakkor nem marad el sokkal a versenytárs gépe sem.

Mind a Dell, mind az Acer notebook 13 hüvelykes, 1080p kijelzővel van ellátva, amely IPS technológiát használ, így a nagyszerű látószög garantált. Az egyetlen különbség, hogy az Aspire S7 érintőképernyőt használ, így akinek ez fontos, annak nem kérdéses, hogy melyiket érdemes beszereznie.

Az akkumulátorok terén azonban éppen ellentétes eredmény született. A Dell készülékébe egy hat cellás akkumulátor került az Acer 4 cellájával szemben. Az a gyakorlatban is meglátszik, mivel az előbbi készülék néhány órával többet bír egy töltéssel.

Posted in Kütyük.