Mi a jó a tolóajtós szekrényben?

A tolóajtós beépített szekrény nagy előnye, hogy az ajtók nyitása nem igényel teret a szekrény előtt, ezért kifejezetten alkalmasak olyan helyekre, ahol a a konyhabútor más funkciójú részeire nyílik a szekrény (pl. konyhapult). Olyan helyen is jó megoldás a tolóajtó, ahol a konyha területén átjáró, vagy legalábbis frekventált “útszakasz” van.

Hátrány ugyanakkor, hogy ha kinyitjuk a szekrényt, az ajtónak máshol ugyan, mint a nyíló ajtóknál, mégis kell a hely, ez a tolóajtó esetében két lehetséges megoldást ad. Az első, ha a szekrény felületét megfelezve két tolóajtót helyezünk fel, amelyek egymás mögé vagy elé tolhatóak, ebben az esetben azonban a szekrény vagy polc felületének csak a fele látszik egyszerre kinyitott állapotban.

A másik lehetőség, amikor csak egy tolóajtó van, ilyenkor a szekrény jobb vagy bal oldalán kell “egy szekrénnyi” helyet hagyni a félretolásra kerülő ajtó számára.

TOLÓAJTÓS BEÉPÍTETT SZEKRÉNY MIAJÓ

A tolóajtó alul és fölül egy-egy acél- vagy alumíniumsínben könnyedén gurul vagy csúszik az el- és visszatolás során (függetlenül attól, hogy falra szereljük vagy a tolóajtós beépített szekrény része), az ajtó is ezekkel a fémkeretekkel rendelhető. Ha a tolóajtó nem a konyhabútor része lesz, hanem a falra kerül felszerelésre, a sín beépítésének lehetőségeit a megrendelés előtt helyszíni szemle során méri fel a szakember, a tapasztalatoknak megfelelően tervezi meg a technikai megoldásokat és a méreteket.

A tolóajtó anyaga, illetve borítása számos alapanyagból készülhet, az igényeknek és a környezetében levő konyhabútor stílusának megfelelően. Választhatunk fát vagy laminált bútorlapot, műanyag borítást, esetleg üveget, tükröt vagy színes mintával festett felületet is.

Posted in Építészet.